Babják AutóházÚjdonságok
A(z) Babják Autóház összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
A kicsi is lehet nagy: a Volkswagen az 50 éves Polót ünnepli
1975 óta a Volkswagen Polo több generációt kápráztatott el, és kategóriájának úttörőjévé vált, hiszen mindig a megfizethető mobilitást, az időtlen dizájnt és az úttörő technológiát testesítette meg. A hat generáció során több mint 20 millió eladott járművel a Polo kategóriájának egyik legsikeresebb modelljévé vált. A Volkswagen 2025‑ben ünnepli a kis kompakt jármű 50. évfordulóját.A 70‑es években, amikor a "bogárhátú" VW felett végképp eljárt az idő, a Volkswagen több modellel is készült: a Passat 1973‑ban, a Golf pedig rá egy évre jelent meg a piacon, míg a Polo 1975‑ben debütált. Korábban egyetlen jármű sem volt ilyen rövid és kifinomult. Az egy osztállyal a Golf alá pozícionált, új, elsőkerék-meghajtású modellcsaládot a Polo tette teljessé. 50 évvel később, az immár hatodik generációjában járó Polo bebizonyította, hogy egy kis méretű jármű is szerethető tud lenni. Több mint 20 millió eladott jármű... ehhez nem is kell mit hozzáfűzni.
Megfizethető mobilitás és mindig új megoldások: egy jármű mindenkinek
A Polo nem csak a műszaki innovációkról szól, a mindenki számára megfizethető mobilitást is magában fogja. A Polo a legmodernebb műszaki megoldásokkal és tisztességes ár‑teljesítmény aránnyal generációk óta az egyéni mobilitás egyik motorja. Legyen szó kezdő vezetési órákról, sportos vezetési élményről vagy családi járműről, a Polo emlékeket teremtett, és a jövőben is sokoldalú társ marad.
Visszatekintő: egy kis jármű nagyot alkot
Az 1975 márciusában bemutatott kisméretű jármű alapja az Audi 50 volt. Enyhén módosított formában, Volkswagen Polo néven került sorozatgyártásba Wolfsburgban és az autó új szeleket jelezett a kisméretű járművek szegmensében. Letisztult dizájnjával és rendkívüli funkcionalitásával kiválóan idézte a kor szellemét. A hatékony, praktikus, megfizethető, könnyű járművet agilitás, rendkívüli kezelhetőség és takarékos motorok is jellemezték. Ezek az alapvető erények biztosítják a modell számára a sikert azóta is.
Hat generációnyi fejlődés
A kis Polo minden egyes generációval továbbfejlődött. Az 1981-ben piacra került Polo II számos fejlesztést kapott, többek között nagyobb teret és kényelmet, valamint korszerűsített motorokat. 1987‑ben a Polo Coupé GT G40 korlátozott példányszámú, különleges sorozatában debütált az úgynevezett scroll-típusú kompresszoros turbófeltöltés, amely nagyobb teljesítményt biztosított. Az 1994-‑ben debütált harmadik generáció újabb műszaki ugrást hozott. A Polo III kategóriájának egyik úttörőjeként innovatív biztonsági funkciókkal, például légzsákokkal volt felszerelve. A Polo GTI verziója 1998‑ban jelent meg. A 2002‑ben debütáló a negyedik generáció a jelentősen megnövekedett méret mellett a kényelem és biztonság új szintjét kínálta, immár alapfelszereltségben első és oldalsó légzsákokkal, szervokormányzással és ABS-szel. A 2009-ben debütált Polo V‑ben számos digitális újítás kapott helyet: az infotainment- és segédrendszerek minden eddiginél kényelmesebbé tették a vezetést. A Polo V a motorsportban is bizonyított: a Polo R WRC modell 2013‑tól sorozatban négy rali‑világbajnoki címet nyert a Volkswagennek. A 2017‑ben megjelent hatodik generáció a moduláris keresztmotoros platformra (MQB) épült, és új mércét állított fel a konnektivitás, a biztonság és a menetdinamika terén. A Polo a 2021‑es frissítésnek köszönhetően ma minden eddiginél digitálisabb és innovatívabb. A kompakt jármű olyan asszisztencia- és kényelmi rendszerekkel büszkélkedhet, amelyeket egyébként csak magasabb járműosztályokból ismerhetünk.
Élő történelem
A Volkswagen Classic nyomon követi a Polo jubileumi évét, és az elkövetkező hónapokban saját gyűjteményének történelmi modelljeit mutatja be. A Bremen Classic Motorshow 2025. január 31. és február 2. között kerül megrendezésre. Ezen két korai példány: egy 1975‑ös Oceanic Blue Polo L és egy 1977‑es egyedi, hegyi versenyekre készült Polo kerül bemutatásra.
Fedezzen fel további híreket
GINOP_PLUSZ-1.2.4-25-2025-00166
100%-ban elektromos, 100%-ban GTI: A Volkswagen bemutatja a vadonatúj ID. Polo GTI-t
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az első tisztán elektromos modellt a világhírű jelvénnyel: a teljesen új fejlesztésű, 166 kW-os (226 lóerős) ID. Polo GTI-t. Erőteljes és rendkívül agilis kompakt sportjármű, amely álló helyzetből 6,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet – ugyanakkor mindennapi közlekedésre is alkalmas. Ahogy az első, 1976-ban bemutatott GTI esetében, úgy az új ID. Polo GTI-nél is az első tengely továbbítja a hajtást a kerekekre – akár 290 newtonméteres, szinte azonnal elérhető nyomatékkal. A teljesítmény ideális elosztásáról az alapfelszereltség részét képező elektronikusan vezérelt első differenciálzár gondoskodik. Az ID. Polo GTI világpremierjére a Nürburgringi 24 órás versenyen került sor. Az előértékesítés a tervek szerint idén ősszel indul, valamivel 39 000 euró alatti áron.
Bemutatkozik az ID.3 Neo: új név, új dizájnfilozófia, újragondolt belső tér és úttörő technológiák világpremierje
Az ID.3 Neóban minden megújult! Új névvel, átfogó technikai és esztétikai frissítéssel ünnepli világpremierjét az ID.3 utódja. A külső megjelenést a Volkswagen „Pure Positive” formanyelvén alapuló, megújult orr-rész, valamint az újratervezett világítási rendszer határozza meg. A belső tér magával ragadó látványát az újragondolt műszerfal és az intuitív kezelőszervek határozzák meg, mindezt pedig olyan anyaghasználat teszi teljessé, amely egyértelműen a felsőbb kategóriák színvonalát idézi. Az ID.3 Neo új, kiemelkedő hatékonyságú hajtáslánca – a három választható akkumulátor közül a legnagyobbal kombinálva – akár 630 km-es (WLTP2) hatótávolságot tesz lehetővé. Április 16-án, csütörtökön Németországban és számos európai piacon is elrajtolt az elektromos kompakt modell előértékesítése.